Egy baktérium eredetű betegség, kórokozója aPseudomonas syringae var. syringae.
Fertőzési források a fertőzött növényi részek, amelyek a talajba kerülnek, vagy a kifolyó baktériumnyálka, mely a talajba szivárog. A kórokozó a vízcseppekkel felverődő talajrészecskékkel jut a növényre. A fertőzés megtörténtével a leggyakoribb tünet a levélfoltosság, mely már a sziklevelen is megjelenik. Később a fiatal lombleveleken erek által határolt, szögletes foltok jelzik a fertőzést. A folt először apró, vizenyős, később kifehéredik, ha a foltok összeérnek, a levél elpusztul.
A kórokozó gazdanövény köre igen széles, főleg kétszikűeken gyakori. Szabadföldön és hajtatásban is előfordul. Kitartóképletei (szkleróciumok) sokáig fennmaradnak a talajban, átvészelve a kedvezőtlen időszakokat. Általában az első szedést követően, a talajfelszín közelében jelennek meg a tünetek. Tünetei a szártő vizenyős, elparásodó foltjain megjelenő fehér, pókhálós vattaszerű micélium. A tő később hervad, szárad. A szárat kettévágva a bélszövet általában hiányzik, helyét fekete szkleróciumok töltik ki. A szárra és az oldalelágazásokra az ápolási munkák során talajszemcsékkel kerülhet a kórokozó.
A növények hervadását okozhatják olyan gomba szervezetek, mint például Fusarium fajok. A hervadást edénynyalábok részleges vagy teljes barnulása előzi meg. Mindkettő kórokozó a talajból jut a gyökéren keresztül az edénynyalábokba. A száron sárgásbarna bevonat jelenhet meg. Amennyiben a fertőzés bekövetkezett, a betegség vegyi védekezéssel nem hárítható el, így mindenképpen a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt.
Kifejezetten a talajban élő, azzal terjedő és onnan fertőzőMeloidogynefajok jellegzetes tünete a gyökereken képződő gubacsok. A föld feletti részek optimális körülmények között is lassan fejlődnek, melegebb időben lankadnak, rendszerint az alsó levelek száradnak. Vannak köztük hidegtűrő fajok, melyek túlélik a magyar teleket, azonban a termesztőberendezésekben elterjedtek a melegigényes fajok is.
Jó néhány rovar a talajban éli az életének egy bizonyos részét (pajorok, drótférgek), vagy az egészet (lótetű). Gyakran a növény gyökerével táplálkoznak. Ezek a növény gyökerét felszínes vagy mélyebb szabálytalan berágások formájában károsítják, vagy a teljes gyökérzetet elpusztítják. A talaj feletti részeken hervadása, sárgulása, és a gyenge fejlődés jelzi a kártételüket. A talajgázosítás elpusztítja a legtöbb rovar kártevő (pl.: lótücsök, a cserebogárpajor, drótféreg) minden fejlődési stádiumát.
Akadnak olyan rovarok is, melyek a talajt csak telelésre használják, innen indítják a primer fertőzést. Ezek az áttelelő egyedek nem táplálkoznak növényi részekkel, hanem az áttelelés után kifejlett állapotban a növények föld feletti részeit károsítják. Ilyenek például egyes tripsz fajok, melyek a talajban telelnek, és innen indítják a fertőzést. Elpusztítva ezeket az alakokat mérsékelhetjük az adott év tripsz-fertőzöttségét.
Számos rágcsáló építi lakását a talajba, melyből élelemszerző járatok indulnak közel a talajfelszínhez. Egyik legjelentősebb ilyen állat a mezei pocok. Kártétele közvetlenül a gyökér rágásában nyilvánul meg, de túrásával, járatok készítésével a növényeket kiteheti a felfagyásnak, kifagyásnak. Aszályos nyári hónapokban a nedvdús terményekben nagy károkat okozhatnak. Minőségi károkat okozhat a húsos termések, gyümölcsök megrágása, odvasítása és a termés szennyezése (ürülék, váladék, kórokozók) által.